|
|
|
Az amerikai magyar
koalíció vezetői találkoznak 2003. szeptember 12. WASHINGTON – Szeptember 10-én az Egyesült Államok Külügyminisztériumában az Amerikai Magyar Koalíció öt vezetője találkozott George Herbert Walker kijelölt budapesti nagykövettel, akit George Bush amerikai elnök nevezett ki magyarországi szolgálatra. A nagykövet-jelölt nagyrabecsülését fejezte ki, hogy találkozhatott a Koalíció vezetőivel, és hangsúlyozta a magyar dolgok iránti személyes csodálatát. A Koalíciót Vámossy Károly, igazgatósági elnök, Ferenc Koszorus, Jr. és Hámos László, az igazgatótanács tagjai, Soltész Péter kincstárnok, és a Magyar Emberi Jogok Alapítványtól Latkóczy Emese képviselték. A Walker Nagykövet Úrral folytatott megbeszélésen a Koalíció vezetői áttekintést adtak az amerikai-magyar közösségről, és felajánlották a Koalíció együttműködését a Követség „közösségi diplomáciai munkájában”. Beszámoltak a magyar parlamenti delegáció nem régi washingtoni látogatásáról, melyet a Koalíció az amerikai Külügyminisztériummal közösen szponzorált, hogy elősegítsék az Egyesült Államok magyarországi álláspontjának könnyebb megértését, erősítsék a magyar-amerikai párbeszédet, és megkönnyítsék az elfogulatlan amerikai irányvonalak kialakítását Magyarországon. Emellett, a Koalíció vezetők kihangsúlyozták a magyar kisebbségek helyzetét, mint az amerikai-magyarok egyik fő aggodalmát. Pozitív példaként idézték fel azt a találkozót, melyet az Amerikai Nagykövetség szervezett tavaly Magyarországon, s amely összehozta a Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában működő amerikai követségi tisztviselőket, hogy megvitassák a magyar kisebbségi kérdést, ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy idén ősszel is sor kerülhet hasonló konferenciára Budapesten. „Személy szerint, le voltam nyűgözve Walker nagykövet-jelölt nyitottságától és tenni akarásától, hogy megbirkózhasson azokkal a bonyolult kérdésekkel, melyekkel Amerika elsőszámú magyarországi képviselőjeként szembe fog nézni.” – mondta Vámossy Károly. „Széleskörű tapasztalata és közeli személyes kapcsolata az amerikai elnökkel nagyban hozzá fog járulni a magyar-amerikai kapcsolatok erősödéséhez. Biztosítottuk őt az Amerikai Magyar Koalíció támogatásáról és felajánlottuk neki segítségünket. Ő ezt örömmel fogadta, s mi nagyon várjuk a vele való eredményes kapcsolatot.” Walker Nagykövet beiktatása szeptember 30-án lesz, magyarországi posztját pedig október elején foglalja el. * *** * Az Amerikai Magyar Koalíció egy országos non-profit szervezet, mely az amerikai magyar ügyek széleskörű megismertetését és megértését támogatja.
|