Kezdőlap > Sajtóanyagok > 2012 sajtóanyagok > A Széll Kálmán Alapítvány díjat ...

A Széll Kálmán Alapítvány díjat adott át Lámfalussy Sándor professzornak, “az euró atyjának”

Január 19-én a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriuma – az Alapítvány az Amerikai Magyar Koalíció szervezeti tagja – Lámfalussy Sándor professzornak adományozta 2011. évi díját, ez által ismerve el az európai pénzügyi intézmények felé irányuló szakmai elkötelezettségét, valamint az elmúlt 20 évben tanúsított odaadó támogatását szülőhazája, Magyarország iránt.

Lámfalussy professzor, aki belga állampolgár, 1929-ben született Magyarországon.  Középiskolai tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban végezte.  1949-ben hagyta el Magyarországot, majd Ph.D. diplomát szerzett Oxfordban.  1955-ben közgazdászként kezdte szakmai pályafutását, amikor nemzetközi szervezetek és bankok számára nyújtott tanácsadás terén szerzett tapasztalatot.  1993-ban a frankfurti székhelyű Európai Monetáris Intézet elnöke lett, ahol az egységes európai monetáris politika működési kereteinek a kidolgozására kapott megbízást. Munkájának eredményeként az „euró atyjaként” vált széles körben ismertté.  Lámfalussy professzor 1989-től a magyar kormányok munkáját is segítette gazdasági kérdésekben nyújtott tanácsadással.

A csütörtöki díjátadó ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémián tartották, ahol Csák János nagykövet, az Alapítvány létrehozója foglalta össze Lámfalussy professzor eredményeit a közel 100 fős hallgatóság előtt.  A díjat Csák nagykövet és Lantos Csaba, az Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át.

Lámfalussy professzor, miután köszönetet mondott az Alapítványnak a díjért, óvatosan optimista hangvételű beszédet tartott magyarul, „Európa a reformok útján” címmel.  Beszédében röviden elemezte a jelenlegi válságot, majd ismertette az utóbbi hónapokban elindított európai reformkezdeményezéseket, kiemelve a strukturális reformokat, melyek – véleménye szerint – kiemelt figyelmet érdemelnek.  A felszólalás teljes (angol nyelvű) szövege a sajtónyilatkozat végén olvasható.

A Széll Kálmán Alapítványt nyolc éve hozták létre abból a célból, hogy szakértők széles körét bevonva, tagsága részére fórumként szolgáljon szociális és gazdasági kérdések megvitatásához.  Az Alapítvány további célja, hogy fórumot biztosítson olyan kreatív emberek számára, akik támogatják és előmozdítják Magyarország érdekeit a régióban és a tágabb környezetben.

 

 

2012. január 23. | Budapest
PrintNyomtasd ki a cikket

A Koalíció 2013. május 8-án tartja ezévi gálavacsoráját Washingtonban

A Koalíció díjazottjai 2013-ban John N. Lauer és a Cleveland Hungarian Heritage Society.

Jegyvásárlásért forduljon Martina Bankhoz a tina@hacusa.org e-mail címen.

 

 

Első 20 évünk

The First 20 Years (Book cover)

A Koalíció története ünnepi kiadványunkban

Amerikai Magyarok Együtt (HATOG)

Tanácskozás-sorozat a nemzeti kultúra megőrzéséért: 6. HATOG, San Francisco, 2013. március 2–3.

Galériák

Hírlevél

Kérje hírlevelünket!

Korábbi hírlevelek

Tagszervezeteink

Bemutatkozások, elérhetőségek

Könyvek

Ajánlott könyvek és folyóiratok

Támogassa a Koalíciót!

Támogassa tevékenységünket online adománnyal!

previous Május 2013 next
HKSzeCsPSzoV
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  

Nemzeti Regiszter

Csatlakozzon a Nemzeti Regiszterhez!