|
A KOALÍCIÓ MEGVALÓSÍTOTT TERVEI ÉS EREDMÉNYEI 2001-BEN
Az Amerikai Magyar Koalíció egy 1991-ben
alapított "non-profit" szervezet, melynek feladata, hogy támogassa az amerikai magyarság érdekeit. Céljai közé tartozik:
-
Fokozni a magyar történelem és kultúra iránti érdeklődést Amerikában; -
Szorgalmazni az oktatási és kulturális együttműködést az Egyesült Államok és Magyarország között; -
Ápolni és védelmezni az emberi és kisebbségi jogokat és a magyar kulturális örökséget; -
Támogatni a magyarországi demokratikus intézményeket és a gazdasági fejlődését.
Oktatás és
Kultúra
-
A Magyar Emberi Jogi Alapítvánnyal közösen finanszírozta "A vajdasági autonómia visszaállítása: a többnemzetiségű stabilitás modellje Jugoszláviában" című nemzetközi konferenciát Washingtonban. Június 28-án két szakértői panel foglalkozott azon feltételek vizsgálatával, melyek meghatározzák a térség stabilitását a volt Jugoszlávia területén. -
Tovább folytatta munkáját a Duna Televízió észak-amerikai műholdas sugárzásának megvalósítása érdekében. -
Összesen 3000 dolláros ösztöndíjakat adományozott három magyar diáknak, amerikai főiskolákon és egyetemeken való tanulmányaik folytatására. Az ösztöndíjakat, az egy régi Koalíció tag tiszteletére létrehozott Dr. Kiss Elemér Ösztöndíj Program biztosította. -
Programokat finanszírozott, a környező országokban élő magyar kisebbségek kulturális és oktatási intézményeinek támogatására. -
A Magyar Nagykövetség kortárs kiállításán megvásárolta egy modern magyar festőművész festményét, s azt a washingtoni Magyar Nagykövetség állandó gyűjteményének adományozta.
-
Adományokat gyűjtött, hogy hozzájáruljon a
Tizedik Évi Tini Dalfesztivál és Tehetségkutató Verseny megrendezéséhez,
melyet a vajdasági Temerinben tartanak novemberben.
-
Működési segítséget nyújtott a Madách-Posonium
Kiadónak Pozsonyban, a Szabad Újság nevű heti kiadvány és négy magazin
megjelentetéséhez, valamint hét szlovákiai magyar könyvesbolt
fenntartásához.
-
Magára vállalta Milován Sándor, a Kárpátaljai
Magyar Kulturális Szervezet alelnöke, látogatásának megszervezését az
Amerikai Egyesült Államok négy városában.
Humanitárius segítség
-
Június 16-án a Koalíció vezetői ellátogattak a vámosújfalui új városháza felavatására. Az új épületkomplexum felépítését részben az a 80.000 dolláros névtelen adomány finanszírozta, amelyet
az Amerikai Magyar Koalíció kezelt. Vámosújfalu eredeti közigazgatási épületét a 2000-ben pusztított árvíz teljesen lerombolta. -
A 2001. márciusi újabb árvíz nyomán a Koalíció adományokat gyűjtött a kárpátaljai katasztrófasújtott területek megsegélyezésére. Kárpátaljai magyar szervezetek együttműködésével a Koalíció számos programot támogatott, iskolák újjáépítésére. A Kárpátaljai Alap, mely összesen évi 15.000 dollárt tesz ki, tartós forrást fog jelenteni a térség talpra állítása érdekében. -
A szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat követően a Koalíció megalapította a "September 11 Fund" segélyalapot, és ezáltal lehetőséget biztosított arra, hogy magyarországi hozzájárulások eljussanak az ártatlan áldozatok családjainak.
Tájékoztatás
-
Információs irodát tart fenn Washingtonban 1991 óta. -
Megismerkedett a Fehér Ház és a Külügyminisztérium újonnan kinevezett tisztségviselőivel, és tájékoztatást nyújtott nekik a Koalíció küldetéséről és tevékenységeiről. -
Tovább folytatta aktív közreműködését és megőrizte vezető szerepét a Közép- és Kelet Európai Koalícióban, a régiót érintő, közérdekű kérdésekben, beleértve a NATO további bővítését. -
Találkozott az Egyesült Államok újonnan kinevezett budapesti nagykövetével, Nancy G. Brinkerrel, a Követség új első beosztottjával, Janet Garvey-val, és az új USAID regionális igazgatóval, Hilda Arellano-val. Ugyancsak felvette a kapcsolatot Michael Guest-tel, az USA új, bukaresti nagykövetével. -
Rendszeres kapcsolatot tartott fenn a magyar kisebbségi vezetőkkel a Vajdaságban, Szlovákiában, Romániában és a Kárpátalján. Különös figyelmet fordított arra, hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak a térségek magyar közösségeit érintő eseményekről. -
Találkozót kért Románia miniszterelnökétől, Adrian Nastase-től, hogy kifejezze az amerikai magyarok aggodalmát, egyes romániai hivatalos személyeknek a magyar kisebbség felé irányuló, növekvő támadásai miatt. -
A Koalíció tagjai részt vettek a Magyar Állandó Értekezleten, melyet októberben tartottak Budapesten, hogy megvitassák a Magyar Státus Törvény hatályba lépésének előkészületeit. -
Megjelentetett öt számot a Szlovákiai Hírek c. újságból, egy kéthavonta megjelenő kiadványból, mely tájékoztatást nyújt a washingtoni döntéshozók és a média részére azokról az eseményekről, melyek kihatnak a szlovákiai magyar kisebbség életére. -
Az év végéig összesen négy számot jelentet meg az Amerikai
Magyar Koalíció hírleveléből, s emellett tucatnyi sajtónyilatkozatot bocsát ki. -
A Koalíció tervezi az éves találkozóját, melyet decemberben tartanak Washingtonban. Ekkor kerül sor az éves igazgatósági ülésre, és tradicionális Mikulás Vacsorára, melyet a Magyar Nagykövetségen rendez meg. -
Internetes honlapot (http://www.hungary.com/hac) tartott fenn, valamint egy email hálózatot a Koalíció tagjaival.
English version

Back to Projects and
Accomplishments
Back to HAC main page
Copyright © 1995 - 2010 Hungarian American
Coalition - All Rights Reserved.
|