AZ AMERIKAI MAGYAR KOALÍCIÓ ADOMÁNYT VETT ÁT
A MAGYARORSZÁGI FOGYATÉKOS GYERMEKEK LOVAS TERÁPIÁS GYÓGYMÓDJÁNAK A TÁMOGATÁSÁRA

Washington - 2004. december 27.



2004. december 23-án a Charles Simonyi Alap a Művészetekért és a Tudományért 25 ezer dollárt adományozott az Amerikai Magyar Koalíciónak, hogy támogassa a lovas terápiát a fogyatékos gyermekek számára Magyarországon. Az adomány kedvezményezettje a Habsburg Eilika Alapítvány lesz, mely Budapest mellett, Sóskúton működik.

A Habsburg Eilika Alapítvány a maga nemében az egyik legfontosabb rehabilitációs központ Magyarországon. Programja több mint 100 fogyatékos gyerekkel és felnőttel dolgozik, akik heti foglalkozásokon vesznek részt. Az Alapítványt Eilika Habsburg-Lothringen, hivatásos terapeuta vezeti, aki – jelentős anyagi ráfordítások mellett – a fogyatékosok megsegítését szolgálja Magyarországon.

Az adomány részben finanszírozni fogja egy fedett lovaspálya megépítését, hogy a fogyatékos gyermekek és felnőttek, csakúgy, mint a nyári hónapokban, télen is részt vehessenek terápiás foglalkozásokon. Az építkezés előrehaladt szakaszban van, az új épület várhatóan 2005. márciusában vehető használatba.

Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a következőket mondta: „Figyelemre méltó, mennyi jót lehet tenni néhány ember nagylelkűsége folytán, olyan odaadó szakemberek támogatásával, mint Eilika Habsburg-Lothringen. Másokat is buzdítunk, hogy támogassa az Alapítvány küldetését, melynek célja, hogy javítson a mozgássérültek életén.”

 

English version

 

Back to Press Releases

<-- Back to HAC main page