|
|
|
AMERIKAI MAGYAR
SZERVEZETEK A HELYSZÍNEN VIZSGÁLTÁK Washington - 2004. szeptember 8.
Szekeres Zsolt, a HAC elnöke, Papp Tamás, a HHRF budapesti irodavezetője és Ronyecz Zsuzsa vajdasági gyakornok a vajdasági magyar közösség képviselői mellett a vajdasági kormány tagjaival, valamint helyi civil csoportokkal is találkoztak. A megbeszélések – melyek három helyszínen folytak – elsőkézből nyújtottak tájékoztatást a közelmúltban felerősödött magyarellenes erőszakhullám részleteiről és hátteréről. Emellett, a megbeszéléseken az érintett közösségek vezetői javaslatokat tettek hatékony megelőzés és jogorvoslat lehetőségeire. Szabadkán Józsa Lászlóval, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökével az MNT eddigi működéséről, tevékenységének tapasztalatairól és a magyarság érdekeinek képviseletéről beszéltek. Ezt követően Pénzes János katolikus megyés püspökkel folytattak megbeszélést az egyház szerepéről a nemzetek közötti békés együttélés hirdetésében, valamint az államosított egyházi vagyon visszaadásának sürgetéséről. Dudás Károllyal, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) és a Concordia Minoritates Hungaricae (CMH) elnökével, illetve Szenes Valériával, a CMH központi irodájának vezetőjével a nyelvhasználati törvény alkalmazásáról konzultáltak. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár beszámolt a július közepén Kostunica szerb miniszterelnök úrral folytatott megbeszélésről és a magyarellenes kilengések ügyében a rendőrfőnökökkel folytatott találkozók eredményéről. A tényfeltáró körút második állomása a tartományi székhely, Újvidék volt, ahol Nenad Canakkal, a Vajdasági Képviselőház elnökével tárgyaltak a vajdasági kisebbségellenes atrocitások politikai hátteréről és az autonómia jövőjéről a közelgő helyi választások tükrében. A képviselőház elnöke annak az aggodalmának adott hangot, hogy a nemzetközi testületekben a kisebbségellenes incidensek napirendre tűzése háttérbe szoríthatja a vajdasági autonómia érvényesítésének amúgy is szűk lehetőségeit. Kókai Péter, a Magyar Szó felelős szerkesztője a sajtó tényfeltáró munkájáról számolt be. Ezt követően a delegáció Temerinben tárgyalt Csorba Bélával, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnökével a temerini incidensekről és a délszláv konfliktusok hátteréről. A találkozók során a HHRF hangsúlyozta a nemzetközi közvélemény pontos és hiteles tájékoztatásának fontosságát a vajdasági kisebbségellenes cselekményekről. Egyúttal a két amerikai szervezet további lépésekről egyeztetett a békés együttélést és jogbiztonságot elősegítő programok kidolgozására és támogatására vonatkozóan.
|