|
|
|
IN MEMORIAM: FEKETE PÁL Washington - 2009. szeptember 18. Mély fájdalommal és szomorúsággal tudatjuk, hogy régi barátunk, Fekete Pál szeptember 3-án floridai otthonában szívelégtelenség következtében elhunyt. Utolsó perceiben mellette volt felesége, Éva. Pál alapító tagja volt a Magyar Öregdiák Szövetségnek és az Amerikai Magyar Koalíciónak. Fekete Pál 1925. február 26-án született Magyarországon. Az Egyesült Államokba az 1956-os forradalom utáni menekülthullámmal együtt családjával érkezett. Amerikában vezető kutatóként dolgozott a Johnson & Johnson vállalatnál. Eközben a New Jersey-i Rutgers állami egyetem esti kurzusaira is beiratkozott. Ekkor lett egyik alapító tagja a „Magyar Diákok a Rutgers Egyetemen” nevű szervezetnek, később pedig a Magyar Öregdiák Szövetségben, vagy más néven Bessenyei György Körben folytatta munkáját. Pál és a Szövetség Hétvégi Magyar Iskolájában tanító felesége aktívan vettek részt a diákok oktatásában a magyar olvasás, írás, beszéd, fogalmazás, történelem, irodalom, népdal és népművészet alapjaira. Fekete Pál a Magyar Öregdiák Szövetség magyar népművészeti kiállításainak is szakértő szervezője, megrendezője volt, valamint a “Tanúk-korukról” című szóbeli történelem program szervezésében is vezető szerepet vállalt. Ez az előadássorozat olyan személyeknek adott lehetőséget élményeik megbeszélésére, akik kulcsszerepet játszottak a magyar történelem megváltoztatásában vagy befolyásolásában. Pál és Éva 1994 óta a floridai Longboat Key nevű kisvárosban éltek. Fekete Pált feleségén kívül gyászolja még lánya Eszter (New Jersey-ből); fia Ákos és családja (Seattle-ből); unokái Spencer, Evan, Tim és Christopher, valamint dédunokái Alivia és Jacob. Virág helyett, kérjük, küldje adományát a következő címre: Kossuth Club, P.O. Box 19774, Sarasota, FL 34276.
|