SÓLYOM LÁSZLÓ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK TALÁLKOZIK AZ AMERIKAI MAGYAR KOALÍCIÓ VEZETŐIVEL

Washington - 2007. június 9.

Az Amerikai Magyar Koalíció vezetőit fogadta Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke budapesti irodájában, a Sándor-palotában. A találkozón a Koalíció elnöke, Maximilian Teleki és Lauer Rice Andrea alelnök vett részt.

A találkozót a Koalíció vezetői kérték, hogy szorgalmazzák Sólyom elnök látogatását az amerikai magyar közösségekhez, az Egyesült Államokba. Egy esetleges találkozó erősítené a kétoldalú kapcsolatokat és segítené azokat az erőfeszítéseket, melyek arra irányulnak, hogy Magyarország és más új, uniós tagállamok kedvezőbb elbírálásban részesüljenek a jelenleg vitatott, vízumeltörléssel kapcsolatos törvényhozás során.

Maximilian Teleki beszámolt Sólyom elnöknek az amerikai magyar közösség magyar kisebbségekért végzett tevékenységeiről, elsősorban a Koalíció tagszervezeteinek és egyéni tagjainak munkáját illetően Erdélyben, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában. A megbeszélés témái között volt a tervezett, 2009-es „magyar kultúra éve” az Egyesült Államokban, valamint oktatási és környezetvédelmi ügyekre szóló együttműködés.

Sólyom László kifejezte nagyrabecsülését az amerikai magyar közösségek munkája iránt, különösen a romániai Sapientia Egyetem és a beregszászi Rákóczi Főiskola támogatásával kapcsolatban.

Sólyom elnök úr arra kérte a Koalíciót, hogy közvetítse meggyőződését, miszerint az amerikai magyarok szerves részei a gazdag kulturális örökségen osztozó magyar nemzetnek, mely nem ismer határokat. „Minden határon kívüli magyar – beleértve az Egyesült Államokban élő magyarokat – tagjai a magyar kulturális nemzetnek, s részei Magyarországnak” – mondta Sólyom László.

Lauer Rice Andrea átadta Sólyom elnök úrnak az „56 történet” című könyv egy példányát, az amerikai magyarok személyes visszaemlékezéseinek gyűjteményét, melyet a Lauer Learning és a Koalíció adott ki az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából.

 

English version

 

Back to Press Releases

<-- Back to HAC main page