MAXIMILIAN TELEKI KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜL
A MÁRCIUS 15-I MEGEMLÉKEZÉSEN
Az Amerikai Magyar Koalíció elnöke átveszi
a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét

Washington - 2009. március 19.

Minden évben a magyar nemzeti ünnepeken – március 15-én és október 23-án – a Magyar Köztársaság kitüntetésben részesíti azokat az egyéneket, akiknek évek óta tartó fáradozása és kivételes közreműködése Magyarország javát szolgálja. Az ez évi kitüntetettek többek között Sally Painter, a Dutko Worldwide vezetője; Gail Scott, a Washington Life és a Washington Diplomat magazinok diplomáciai tudósítója; James Morrison, a The Washington Times diplomáciai rovatának vezetője, valamint Maximilian N. Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke voltak.


Maximilian and Wendy Teleki

Az ünnepségre 2009. március 16-án került sor a Magyar Nagykövetségen. Somogyi Ferenc nagykövet azzal kezdte az 1948-as magyar forradalomra való megemlékezést, hogy felolvasta Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök levelét.

Somogyi nagykövet – amint bemutatta a kitüntetetteket, akiknek tudása mindkét országról felbecsülhetetlen segítséget nyújt az magyar-amerikai kapcsolatok előmozdításában – hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Magyarország jó barátságot tartson fenn Amerikával.

Max Teleki, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át, 2004 óta kinevezett elnöke az Amerikai Magyar Koalíciónak. Korábban, a Koalíció igazgatótanácsának munkájában vett részt. 1990-ben, egyik első résztvevője volt a Koalíció Ameritech által szponzorált „Fehér Házi Gyakornoki Programjának”.

Max Telekiről szólva Somogyi nagykövet az érdemrend méltatásából idézett: „Az amerikai magyar közösség egységének és hagyományaik megőrzésének elősegítéséért, az amerikai-magyar kapcsolatok mélyítésében játszott szerepéért, valamint a határon túli magyarok nevében végzett munkájáért a Magyar Köztársaság elnöke az Amerikai Magyar Koalíció elnökének, Maximilian Telekinek a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozza.

Válaszában Max Teleki nagyrabecsülését fejezte ki: „Köszönöm Sólyom Elnök Úrnak és a Nagykövet Úrnak ezt a kitüntetést, köszönöm barátaimnak, kollégáimnak és családomnak mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban, amiért támogatták a Koalíciót és személyesen engem, s örömmel várom, hogy folytassam munkám a két nemzet szoros kötelékének fenntartásáért, s végül, köszönöm feleségemnek, Wendy-nek, felbecsülhetetlen támogatásáért.

English version

 

Back to Press Releases

<-- Back to HAC main page