MAGYAR KÖZÉPISKOLAI VEZETŐK KÉTHETES TANULMÁNYÚTON VESZNEK RÉSZT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Washington - 2006. szeptember 22.

Az amerikai külügyminisztérium Nemzetközi Látogató Programja – a budapesti Amerikai Nagykövetséggel és az Amerikai Magyar Koalícióval (Koalíció) együtt – társszponzorai a „U.S. Secondary Education Program” elnevezésű, középiskolai oktatási programnak. Október 8. és 22. között kilenc magyarországi iskolaigazgató és közhivatalnok fog az Egyesült Államokba látogatni, Washington, Pittsburgh, Raleigh (Észak-Karolina állam) és New York érintésével.

A látogatás során az iskolaigazgatók megismerkednek majd az amerikai oktatási rendszerrel, kiváltképpen a középiskolai neveléssel. A washingtoni program áttekintést fog adni az amerikai oktatási rendszerről, és a szövetségi kormány az oktatási irányvonalak meghatározásában betöltött szerepéről. A többi városban – tanárokkal, közhivatalnokokkal és diákokkal való találkozók révén – a látogatók tanulmányozhatják az oktatási módszereket, valamint a tanárok, diákok és szülők közötti kommunikációs gyakorlatokat. Továbbá, megvizsgálhatják a szülő-tanár szövetségek és diáktanácsok szerepét, valamint az üzleti élet tagjainak és a helyi közösségnek a közreműködését mind az állami, mind a magániskolákban.

A látogatók érdeklődési körébe tartozó, közelebbről meghatározott témakörök a következők:

  • A nemzeti oktatáspolitika jelenlegi irányvonalai, beleértve az amerikai felzárkóztatási program körüli vitákat;

  • Kommunikációs lehetőségek az iskola és szülők között;

  • Tanítás, tanulás és számonkérés közötti összefüggések;

  • Az állami és magániskolák irányítása és működése;

  • A hátrányos helyzetűek oktatására és a tehetséggondozásra szakosodott középiskolák;

  • Finanszírozás, adománygyűjtés, és fejlesztési tervek;

  • A középiskolai oktatási rendszerhez kapcsolódó intézmények;

  • Diákszervezetek;

  • Magyar nyelvű oktatás az Egyesült Államokban, beleértve a fiatal amerikai magyarok számára indított programokat.

Az iskolaigazgatók helyi amerikai magyar közösségekkel is találkozni fognak.

A Koalíció évek óta támogatja ezt a programot, mely része annak a folyamatos erőfeszítésnek, hogy fejlesszék a kommunikációt az amerikai és magyar pedagógusok között. A Koalíciónak jelentős szerepe volt a jelöltek kiválasztásában, valamint az esti és hétvégi programok megszervezésében Washingtonban, Pittsburgh-ben, és New Yorkban.

A program keretében még kulturális eseményeket, valamint turisztikai látványosságokat fognak felkeresni a résztvevők.

English version

 

Back to Press Releases

<-- Back to HAC main page