|
|
|
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKMŰVE ALAPÍTVÁNY TELJESÍTI ADOMÁNYGYŰJTÉSI CÉLJÁT Washington - 2006. július 24. A Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány (Victims of Communism Memorial Foundation) július 19-én bejelentette, hogy elérte a 825 ezer dolláros adománygyűjtési célját, és reményeik szerint idén szeptemberben megkezdik az emlékmű megépítését a kommunizmus több mint száz millióra becsült áldozatainak emlékére. „Ez mindennél fontosabb mérföldköve az Alapítvány történetének,” – mondta Lee Edwards, az alapítvány elnöke – „melyet hazafias magánszemélyek és etnikai közösségek, alapítványok és vállalatok, külföldi kormányok, sőt politikai pártok rendkívüli szövetségének nagylelkű támogatása tett lehetővé. Emlékművünk valóban nemzetközi emlékmű.” Az Amerikai Magyar Koalíció elnöke, Maximilian Teleki elmondta: „A Koalíció és tagjai nagyon büszkék arra, hogy az elmúlt pár évben – számos más szervezet és magánszemély mellett – közreműködhettek az alapítványban. Nagy örömünkre szolgál látni, hogy az alapítvány által végzett kemény munka kifizetődik. Tiszteletünket küldjük mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, legfőként Dr. Lee Edwards-nak.” Az Alapítvány építési engedélykérelmet adott be az amerikai nemzeti parkokat felügyelő Nemzeti Park Szolgálatnak (National Park Service), melyhez remélhetőleg megkapják az hozzájárulást, s szeptemberben megkezdhetik a talaj feltörését. Az emlékmű felavatását 2007 júniusára tűzték ki, Ronald Reagan elnök Brandenburg Kapunál elhangzott történelmi beszédének 20. évfordulójára, amikor azt mondta: „Gorbacsov Úr, bontsa le ezt a falat!” „Washington a nagy események és nagyszerű vezetők emlékműveinek és díszemlékeinek városa.” mondta Edwards. „Mennyire helyénvaló, hogy emlékművünk, mely az 1989-ben a Tienanmen téren felállított Demokrácia istennője szobor bronz másolata, a Capitolium dombon lesz felállítva, ahova az Egyesült Államok Capitolium épületéből is ellátni.” A Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány nevű non-profit szervezetet kongresszusi törvénnyel hozták létre, hogy emlékművet állítsanak Washingtonban a kommunizmus több mint 100 millió áldozatának; hogy tisztelegjenek azok előtt, akik sikeresen ellenálltak a kommunista zsarnokságnak; hogy bemutassák a jelenlegi és jövőbeli generációknak az emberiség elleni kommunista bűnöket; és hogy tisztelettel adózzanak azok előtt, akik segítettek megnyerni a Hidegháborút. A nemzeti és nemzetközi tanácsadói testületben olyan prominens tagokat találhatunk, mint Jeane Kirkpatrick, Bob Dole, Claiborne Pell, Lane Kirkland, Vaclav Havel, Lech Walesa, Elena Bonner és Vytautas Landsbergis. Az alapítvány tiszteletbeli elnöke George W. Bush amerikai elnök.
|